A sikeres élet alapvető kulcsa az, ha reggel úgy tudok felkelni, hogy tudom, aznap van tennivalóm. De a tennivaló nem a pénzkereset. A kérdés az: a saját kompetenciámon és elérhető eszközeimen keresztül mire vagyok ma képes, mit tudok ma megteremteni? Hosszú út vezetett odáig, hogy pontos válaszom lett erre a kérdésre, hosszú út vitt addig, hogy teljes mellszélességgel bele tudtam állni a tréneri, mentori minőségembe

Vállalkozói családban nőttem fel, így láttam, hogy egy vállalkozó milyen hatással lehet a környezetére. Nem volt kérdés számomra, hogy én is vállalkozni fogok, viszont a klasszikus vállalkozói modellben nem nagyon láttam hosszú távú perspektívát. Majd beleszerettem a multilevel marketingbe, legalábbis a képbe, amit festettek róla: a szabadság és gazdagság ígéretébe. 

Volt egy olyan szakasz az életemben, amikor azt gondoltam, innen már csak felfelé vezet az út: csoda bevételek, luxusautó, nagyon-nagyon klasszul alakult minden. Láttam magam előtt a perspektívát, és ehhez társult is egy kellő magabiztosság, fogalmazzunk úgy: egó. Azt hittem, én már nem eshetek pofára. 

Akkoriban a multilevel marketing jegyében eltelt közel öt évben mégsem sikerült megvalósítani az áhított képet. A csillogónak látszó napok után hatalmasat buktam, nagyon sok pénzt vesztettem, megborult, amit addig a világról hittem, és pláne amit magamról. Ekkor értettem meg például, hogy az identitásomat nem a pénztárcámból nyerem. Az anyagi veszteségeken túl – és ez még fájóbb –, komoly emberi csalódások is értek. Rájöttem, hogy egy olyan üzleti gépezet része lettem, aminek a hajtóereje az emberi vágyak és az emberi félelmek folyamatos manipulálása, és ráeszméltem arra is, hogy annak az esélye, hogy ezen az úton valósítsam meg az álmaimat, igencsak csekély.

 

Miközben hálózatot építettem, folyamatosan fejlesztettem magam, rengeteget olvastam: remek praktikákat és eszközöket sajátítottam el, melyeket hatékonyan használtam is, tehát a személyiségem, amiről sokat beszélek, fel is zárkózott – de a jellemem biztosan nem. A nagy bukás után azonban fontos felismeréshez értem: rajtam kívül álló – a többségnek egyébként elérhetetlen –, látszólag magasztos célokat követni, még ha azt önmegvalósításnak is nevezik, számomra nem jó üzlet. Magamban kell megtalálnom az értékeket és a motivációmat, és ezek mentén kell tovább növekednem. Vannak kiváló MLM cégek – ma is építek egyet –, etikus vezetők, akik jók, mi több, kiemelkedők abban, amit csinálnak, de felesleges benn tartani az olyan embereket a rendszerben, akik az élet egy másik területén lennének képesek valóban megtalálni és megvalósítani önmagukat.

Az engem ért csalódások vittek arra, hogy intenzíven elkezdtem foglalkozni az emberi kapcsolatokkal és a saját identitásommal. Nagyon nehéz volt felállnom – őszinte leszek, több mint fél év kellett ahhoz, hogy újra talajt tudjak fogni a lábam alatt. Kideríteni azt, hogy ki vagyok, milyen értékeket tudok közvetíteni, és hogy egyáltalán milyen pályán kell elindulnom, óriási feladat volt.

A mai hitem szerint azt gondolom, hogy az életünk útját járni maga az önmegvalósítás. De hogy mit jelent ez a számomra? Tulajdonképpen a multilevel marketingnek köszönhetem, hogy ma a valós utamon járok és a középpontomból élek. Az itt töltött évek során ismertem fel, hogy a személyiségfejlesztés markánsan különbözik a jellemformálástól, és ekkor döbbentem rá, hogy ez utóbbi illetve a kommunikáció az a terület, ahol a legpozitívabb értelemben vett hatást gyakorolhatok az emberek életére. Ez az egyetlen út, amin járva hitelesen tudok olyan dolgokat tanítani nekik, amiket a saját életükre vonatkoztatva, a gyakorlatba átültetve, valódi változásokat hozhatnak létre. 

Ami engem illet, én túl vagyok a kemény időszakokon, hála Istennek kiváló egészségnek örvendek, boldog a családom, nagyon jó barátaim vannak, és mondhatom, hogy akik hozzám kapcsolódnak, valódi, gyümölcsöző változásokat élnek át az életükben. Őszintén hiszem, hogy példával lehet vezetni, így minden nap igyekszem úgy is élni, hogy méltó férje legyek a feleségemnek, méltó apja legyek a gyerekeimnek, méltó mentora legyek a csapattagjaimnak, méltó barátja legyek azoknak, akik úgy döntenek, a bizalmukba fogadnak, hiszen tudom, hogy csakis valós értékekkel tudok fenntartható, sikeres – és ami nagyon fontos – békességet tartogató életet élni.

András személye érdekes, előadásmódja relevánsan eltér a szokásos trénerek által használt technikáktól, s éppen ezért többször voltam képzésén.

Hogy miben más András ?

Érezni stílusából a nyugat szellemét, a pozitív kisugárzást, de neki sikerül ötvözni , s átültetni a magyar kultúrába a szemléletet.
Szórakoztató, gyakorlatias,s lényegre törő tréner.Minden prezentációjából lehet meríteni valami újat,mert soha nem nem ismétli magát.

Titanilla Eideh

Senior HR Consultant, Business Partner, ITL Group Kft.

Egyetlen olyan tréner van az országban, akinek valóban iszom a szavait, a szövegfordulatait. Nem csak iszom, de használom is azokat. Ő pedig hagyja, mert jószívű és – sok pályatársával ellentétben – pontosan tudja, mit jelentenek a gesztusok, amelyek a szívességbankban később ‘megfialnak’. Gyenis András zseniális fazon. Az, hogy felkészült, precíz és valóban minden témában otthon van, alap. Többször kipróbáltuk, nem tudtam neki olyan témát adni, amiről ne tudott volna azonnal legalább negyedórás spontán prezentációt tartani. Nem csak trénerként, műsorvezetőként vagy előadóként zseni, hanem ötletemberként is ötcsillagos. És, ha még mindez nem lenne elég, a felépítés királya, akinek kommunikációs csomagolástechnikájáért minimum doktori cím járna.

A fenti sorok pedig nem csak a weboldalon mutatnak jól, hanem még igazak is. Az utolsó mondatig.

Sándor András

kérdezés-specialista

Kedves András!

Azóta is csak állandóan tüzet oltunk, és nem jutunk hozzá, hogy elmondjuk, leírjuk, hogy mindenkinek milyen sokat jelentett az első értékesítési tréningünk.

Persze mindenkinek más szempontból adott fogódzkodót a jövőre, és rettenetesen örülök, hogy ilyen szerencsénk volt, hogy nem egy divatos „menedzsertechnikát” kaptunk telibe különböző trükkökkel. Az emberi oldal úgyis nálunk meghatározó életben, üzletben egyaránt, ezért volt érdekes az értékesítést erről az oldalról megközelíteni.

Bizony jó lenne ezeket a foglalkozásokat (úgy nem szeretem ezt a tréning szót a hozzá ragadt mindenféle körítéssel) időszakosan megismételni, és nem is csak értékesítési körben, hanem cégszinten. Érdekes ez a 23 ember,  mindegyik értékes és mindenki igazán jó munkaerő, de olyan jó lenne időnként összeolvasztani őket, hogy amikor nagy hajtás van és problémák tornyosulnak, könnyebben és higgadtabban tudják azokat megoldani. Ebben számítunk majd a segítségedre!

Még egyszer nagyon köszönöm, hogy ilyen egyöntetű lelkesedést tudtál kiváltani a csapatunkból!

Keszler Emmi

Bau-Haus

10 éves kereskedelmi tevékenységem során először vettem részt tréningen. Úgy érzem, jól jártam, hogy Andrásnál kezdtem. Megerősített abban, hogy ösztönösen is sok mindent jól alkalmaztam eddigi tevékenységem során, de mégis hasznos dolgokat tanultam általa. A három napos tréning második napján már alig vártam, hogy dolgozhassam újult erővel, „felspannolva”.
Andrást a „salesesek pszichológusának” tekintem.

Jakab Gergely

EHISZ Zrt.

András számomra egy igazi meglepetés volt. Soha nem gondoltam volna, hogy tréninget lehet élvezni is. Az előzetes beszélgetésekből számítottam arra, hogy értékes lesz a tréning számunkra, de arra nem, hogy közben nem fogok elkalandozni gondolatban. Lenyűgöző képességekkel rendelkezik, amit képes megosztani úgy másokkal, hogy hallgatók is a lehető legtöbbet profitáljanak belőle. Igazán szórakoztató előadó. A kommunikációról és annak gyakorlati alkalmazásáról elképesztő tudással rendelkezik. Bizton állíthatom, hogy a tréning minden perce megérte. Emberi módon tanítani és ösztönözni az embereket csak igaz szándékkal és csodás képességekkel lehet. András igazi mestere ennek a szakmának, bátran ajánlom mindazoknak, akik növekedni és fejlődni szeretnének.

Csernenszky János

Ügyvezető Tulajdonos, Iskolamarketing Kft.

Kedves András!

Először is köszönöm, hogy megismerhettelek, és részt vehettem az oktatásodon.
Azt viszont tényleg nagyon sajnálom, hogy nem tíz vagy tizenöt éve találkoztunk, és csak most értettem meg saját magamat a munkámmal kapcsolatban. Sőt!
Mondom ezt úgy, hogy tizenhatodik éve dolgozom mint kereskedő, végigjárva a szamárlétra összes fokát a területi képviselőtől a key accountig, nagyjából másfél milliárd forint forgalommal a hátam mögött.

Maradok nagy tisztelőd, Üdvözlettel:

Nagy György

András…

K Ö S Z Ö N Ö M  A Z  É R T É K E S  P I L L A N A T O K A T …

Van egy teszt… a szeretet nyelve teszt… Az Én szeretet nyelvem az értékes idő, azaz az értékesen eltöltött idő és pillanatok, most ezt kaptam Tőled, a téringtől és a fantasztikus csapattól, akik részt vettek Velem.

22 éves értékesítési tapasztalattal rendelkezem, megjártam a kereskedelem minden területét, pici cégektől a nagy multi cégekig, de ilyen „EMBERI” tréningen még nem voltam soha… Gondoltam, mit is mondhatnak nekem újat… És az első nap után, mikor otthon beszélgettünk az eltelt napról, rá kellett jönnöm, hogy ez nem új… Csak más, nagyon más… Végre valaki, aki az emberi oldalát mutatja meg az értékesítésnek, rávilágítva a rutin által elvesztett értékekre és a láthatatlan dolgokra, amit magunkkal szemben is elvárunk az élet minden területén.
…csak köszönni tudom az értékesen eltöltött időt…

További nagyon sok sikert kívánok Neked és kedves Feleségednek ezen a területen, és nem kevesebb egészséget és boldogságot a gyermekeiddel.

Nagyon szépen köszönöm!

Szabó Csilla

IGNIS Computer Kft.

András kiváló előadó és tréner. Azon kevesek közé tartozik, akik képesek úgy átadni tudásukat, hogy élvezhető legyen a tanulás minden pillanata. A tréningjein érezhető, hogy nem csak elméleteket tanít, hanem valódi tapasztalatokat gyakorlatiasan és hihetetlen testreszabottsággal ad át. Elképesztő rutinnal rendelkezik a kommunikáció és az értékteremtés területén, amit csak a terepen lehet megszerezni. A gyakorlatból hozott példákon keresztül demonstrálja, hogy mély összefüggések vannak az értékesítési szituációkban, amelyek megértésével és alkalmazásával megteremthető a VALÓDI ügyfélközpontúság. 19 éve foglalkozom étékesítéssel és tréningek tartásával, de bátran kijelenthetem, hogy ritkán párosul a gyakorlati rutin ilyen magas előadói képességekkel amivel valóban hatni lehet az emberekre. Őszintén ajánlom azon személyeknek, akik az értékesítést és a kommunikációt a legmagasabb szinteken szeretnék művelni.

Molnár András

Business Development Manager

Kedves András!

Biztosra mentem, amikor jelentkeztem a Prezentációs tréningedre, hiszen a Kapcsolatok újratöltve képzéseden és a BRV előadásodon olyan élményt nyújtott az alapértékeket kihangsúlyozó szuggesztív előadásod, hogy nem merült fel a legkisebb kétség sem bennem afelől, hogy egy újabb mesteri programban lesz részem.

Így is történt. Legfőképpen a prezentáció elemeire, felépítésére voltam kíváncsi, és arra, hogyan lehet a leghatékonyabban eljuttatni a hallgatókhoz az üzenetet. Választ is kaptam minden kérdésemre, még a kimondatlanokra is.

Amit leginkább kiemelnék, az a te rendkívüli tapasztalatot tükröző személyiséged, valamint a tudás átadására érzett elhivatottságod és tehetséged. Hiszen sokan sokfélét megtanulhatnak könyvekből, arra is többen képesek, hogy közönség előtt prezentálják azt. De kevesen alkalmasak mindezt úgy kivitelezni, hogy a hallgatóság zsigeri szinten, ott helyben elsajátítsa a hallottakat. Erre csak a legprofibbak képesek.

Gratulálok és köszönöm.

Kovács Éva

ügyvezető, Lux Humana Kft.

András azt tudja, amit csak kevesen ezen a földön – a helyzetbehozás és a felépítés mestere. Ördögi képesség ez, ami azzá tesz, ami lenni akarsz. Úgy pozícionál mások előtt, hogy utána egyszerű dolgod van. Képzései a tiszta és őszinte emberi kapcsolatokra épülnek, amelyek új dimenziót nyitnak az értékesítés területén. Zseniális előadó, és nem ismerek nála jobb ceremóniamestert. Ne lepődj meg, hogy az egyik legjobban fizetett tréner és házigazda Magyarországon. Ez nem véletlen. Sokszorosan megéri az árát, mert vérprofi. Mi csak Vele dolgozunk!

Varga István

BCC Hungary

Évek óta dolgozom kereskedelemben, több területen foglalkoztam értékesítéssel. A kurzus alapjaiban változtatta meg a szemléletemet erről a munkáról. Rengeteg új dolgot tanultam, emellett összefoglalta azt a tudást, amivel egy értékesítőnek rendelkeznie kell: Az eddigi tapasztalataim és az új szemlélet most álltak össze kerek egésszé. Ezáltal egy olyan fegyver birtokába kerültem, mellyel bátran vágok neki a kihívásoknak. A problémákat is lehetőségnek látom, s tudom, hogy a munkám előbb, vagy utóbb, de biztosan meghozza gyümölcsét! Bátran tudom ajánlani mindenkinek, hiszen én már csak azt sajnálom, hogy nem évekkel korábban találkoztunk! Köszönöm András!

Csiszár Gyula

Kedves András!

16 éve foglalkozok értékesítéssel. Részt vettem már különböző értékesítési képzéseken, MLM rendszerű értékesítési tréningeken. Gondoltam „mindig tanul az ember”. Ezzel a gondolattal érkeztem, de az a profizmus és az eddig halottaktól sokban eltérő, minőségi kapcsolatokra építő, gyakorlati példákkal is megtámogatott és pozitív töltetű előadást – és ezt szeretném kihangsúlyozni – minden értékesítéssel foglalkozó embernek hallania kellene!
További sok sikert szeretnék kívánni!

Zöld Emma

Andrással mikor elkezdtünk dolgozni rajtam, nem hittem, hogy az életem teljesen meg fog változni. Ennek ellenére így lett, és ráadásul mindez pozitív irányba történt. Emberi fejlődésem kapcsán a vállalkozásunk is szárnyal, hisz én foglalkozom az Ügyfelekkel és az értékesítéssel. Az emberi kapcsolataim minősége is jelentősen javult, és boldog emberként kelek fel és hajtom álomra a fejem, amióta tudom, nem vagyok Superman. Köszönöm!

Pető Zsolt Áron

Partner Fusion Kft.

Az elmúlt 7-8 évben számos értékesítéssel kapcsolatos tréningen vettem részt. Ez a képzés teljesen más szemszögből mutatta meg az értékesítési szakmát. Egyértelműen a vásárló érdekeit kell szem előtt tartani. A „vevő is ember” és emberként kell őt kezelni, és nem csak a terméken van a hangsúly, hanem saját magamon. Magamat kell elsősorban „eladni”, egy olyan szituációt teremteni, ami mindenképp emlékezetes lesz az ügyfelem részére. Ha olyan kapcsolatot tudok kialakítani az ügyfelemmel, ami alapján egy kölcsönös szimpátia alakul ki,ha nem is végződik értékesítéssel az adott szituáció, akkor is gazdagabb leszek egy olyan kapcsolati tőkével és annak a kapcsolati rendszerével, ahová később bármit, mindenféle fenntartások nélkül, könnyedén tudok értékesíteni. Én hiszem, hogy a hosszútávú és eredményes értékesítés elengedhetetlen eszköze a komoly, őszinte emberi kapcsolatok létesítése.

Örülök, hogy részem volt ebben a képzésben, és biztos vagyok benne, hosszútávon komoly eredményeket hoz majd a munkámban!

Természetesen mindenki számára ajánlani tudom ezt a tréninget, mert sokat fog belőle tanulni!

Köszönettel: 

Csapó Attila